Nógrád Megye Futás
         
         

 

Napi beszámolók
 
1.nap
2.nap
3.nap
4.nap
5.nap
 
6.nap
7.nap
8.nap
9.nap

10.nap

 


Előzmények:

Mivel mindent egy kézben szerettem volna tartani, ezért igazán sok előkészítő munkát kellett elvégeznem. Kapcsolatok, beharangozó, útvonal és minden egyéb tervezés, szervezés. Medvácz Lajost Balassagyarmat polgármesterét kértem meg, hogy segítsen elérni a településeket. Ez folyamatos egyeztetést igényelt.
Az utolsó hétvégén megkértem Kovács Gábort a balassagyarmati tájfutók vezetőjét, hogy segítsen értékelni, illetve elemezni a tervezett földutakat. Hatalmas segítség volt. Az ő tapasztalatával gyorsan kiderült, mely utakon tudok rövidíteni és hol nem érdemes. Sok hasznos térképet kaptam tőle, melyeket minden esetben nagyszerűen sikerült hasznosítanom.
Az eredeti tervek szerint kísérő autóval és a befutó helyszíneken történő pihenéssel terveztem a teljesítést, azonban ez nagyon nem akart összejönni, úgyhogy változtattam.
Bátka Nikolettának köszönhetően egy szuper Nike futóhátizsák minden problémámat eloszlatta a kíséréssel kapcsolatban.

A pihenéssel nem volt gond, hiszen a rajt előtti napon még dolgoztam. Ez nem is volna fontos, ha munkám valami irodai akta tologatós elfoglaltság lenne. De mivel kerékpáros futár vagyok ezért mondhatom, hogy szinte folyamatos edzésből kezdtem a nagy kalandot...